Fotó | Pócza

riportfotózás, rendezvényfotózás, sportfotózás, koncertfotózás

MKB-EUROLEASING SOPRON – ROS CASARES Valencia 72-70

Lányaink életben tartották a továbbutási reményeinket, miután egy végletekig kiélezett csatában legyőzték a tavalyi Euroliga döntős Valencia együttesét!!!

Furcsa érzése volt a mérkőzéseinkre járóknak 18 óra tájékában. Ilyenkor általában már a labda feldobására készülnek a felek, most azonban a késői, fél nyolcas kezdés miatt csak az igazán fanatikusok érkeztek meg a csarnokba. Ők is a lelátó helyett inkább a büfé felé kanyarodtak, ahol a másik magyar csapat, a Pécs Euroliga mérkőzését lehetett nyomon követni. A frissen igazolt Horti Dóra mellett – ma még csak szurkolóként, civilben foglalt helyet a kispadon – több prominens személyiség is tiszteletét tette a mérkőzésen, köztük Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere, dr. Fodor Tamás, illetve az MKOSZ elnöke, Szalay Ferenc. Természetesen legfőbb támogatóink és vendégeik is izgatottan várták a visszavágót. Sajnos a lelátón akadtak üres helyek, melyben minden bizonnyal közrejátszott a késői kezdés, és az első mérkőzés nagy különbségű veresége. Bíztunk benne, hogy ma este szebbik arcát mutatja majd csapatunk. (wb-sopron.com)

Next Post

Previous Post

© 2017 Fotó | Pócza

Theme by Anders Norén